“Először minden növénnyel az otthon körüli kertemben kísérleteztem. Majd 10 éve ültettem el az első növényeket a Patikakertben.”
Ez a könyv mindenkinek szól, az orvosoktól, a gazdákon át, a gyermekeiket nevelő családanyákig. Fiataloknak, bármivel is foglalkoznak. Azoknak, akik kertészkednek. És még inkább azoknak, akik nem.A döntéshozóknak és a döntéseket befolyásolóknak.Ugyanis, ha külső kertje nincs is, de belső kertje mindenkinek van. Minden egyes élő embernek.
2025. március 22.
Mikor nemrég először készítettem ezt a receptet, – teljesen saját kútfőből-, kicsit izgultam.Ugyanis a fermentált arónia sós, fanyar. Az agyunk a bogyósok láttán édes, vagy legalábbis nem sós ízt vár.De a fekete berkenye annyira jó élettani hatásokkal bír, hogy azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnám a tejsavasan erjesztett verzióját valahogy elkészíteni. Azért a fermentáltat, mert azoknak, akiknek komoly bélproblémái vannak, a fermentált jobb megoldás, mint a nem fermentált, Ugyanis az erjesztés során feltárul a beltartalom, és könnyebben szívódik fel, azaz biológiailag hasznosul.
2025. március 9.
Talán ismeritek a “baba ganoush”-t, a Közel-Kelet kedvelt padlizsánkrémét. Hasonló a mi erdélyi padlizsánkrémünkhoz, de majonéz helyett tahinivel, azaz szezámmagkrémmel készül. Én most csavartam rajta egyet, citromlé helyett fermentált cukkinivel oldottam meg a szükséges savasságot. Sőt, még egy spontán ötlettől vezérelve, fermentált paradicsom héjából készült fűszersóval tálaltam.
2025. március 9.
A csalán, ez az elfeledett tápláló és gyógyító növény, sokkal, de sokkal többet érdemelne, mint amennyit foglalkozunk vele. És főleg, mint amennyit fogyasztunk belőle. Ebben a salátában ugyan mellékszereplőnek tűnik, és nem is látszik a képen, hogy ott van, mégis most, tavasszal, tekintsünk rá főszereplőként.
2025. március 9.
Először vizsgáld meg, hogy milyen adottságokkal rendelkezik a hely, amit veteményesként használsz, vagy használni tervezel. Az igazi kertészkedés tudás- és megfigyelésalapú,…
2025. január 29.
Talán meglepő lesz számodra, milyen nagy hatással lehet a kertészkedés a jól-létedre.Legalább kétféleképpen hat rád: egyrészt a megfelelő, tápanyagdús élelem elfogyasztásával…
2025. január 28.
Gyakran mondjuk, hogy „minden mindennel összefügg”, de érdemes ezt a kijelentésünket néha mélyebben is átgondolni. Ebben segítek, először pár száraz, mégsem…
2025. január 27.
Olyasmibe kezdhetünk együtt, amit a nagy- vagy dédszüleid még biztosan csináltak.Ehető növényeket fogunk termeszteni!Mondom és mutatom, hogyan. Hogy nincs kerted? Azt…
2025. január 26.
Tartalomjegyzék: Bevezetés A fekete málna (BR), más néven Rubus Occidentalis, egy Észak-Amerikában őshonos málnafajta, amely kiváló frissen fogyasztva, vagy akár gyümölcspürék…
2025. január 19.
Nincsenek termékek a kosárban.