Jól-létben a veteményeseddel
Talán meglepő lesz számodra, milyen nagy hatással lehet a kertészkedés a jól-létedre.
Legalább kétféleképpen hat rád: egyrészt a megfelelő, tápanyagdús élelem elfogyasztásával és annak biológiai/kémiai úton elért pozitív következményeivel, másrészt az indirekt lelki hatásokkal.
Nem is olyan régen a tudomány még azt gondolta, hogy az agy és a belek egyáltalán nem kommunikálnak egymással, sőt el vannak zárva egymástól egy ún. „bél-agy gát” segítségével.
Ahogy kezdjük mélyebben megismerni a belső folyamatainkat, lassan rájövünk, hogy minden mindennel összefügg: a bélrendszerünk és az agy között egy kétirányú csatorna működik. Ma már nemcsak egyetlen idegrendszerről beszélünk – az eddig központi idegrendszernek nevezett, agy által irányítottról –, hanem tudjuk, hogy az emésztőszerveink is egy külön idegrendszert működtetnek.
Az egymásra hatásukat még csak most kezdjük felfedezni, de a tudományos kutatások szinte naponta produkálnak meglepő eredményeket.
Azt már tudjuk az előző cikkből, hogy több ezerféle baktérium dolgozik bennünk, és készít számunkra biológiailag ténylegesen hasznosuló tápanyagokat.
Egy konkrét baktérium hatása viszont már régebben ismert.
A Mycobacterium vaccae talajbaktérium egyszerű belélegzésével a kerti munka során jobb hangulatunk lehet, ezért el is nevezték „kertészbaktériumnak”.
Még a hetvenes években fedezték fel, hogy ez a baktérium immunmoduláló, azaz az immunreakciókat befolyásoló tulajdonságokkal rendelkezik. Ezenkívül a betegek jobb közérzetről és kevesebb fájdalomról számoltak be. Későbbi tanulmányok kimutatták, hogy az M. vaccae növeli a szerotoninszintet a prefrontális kéregben, ami csökkenti a szorongást és a depressziót. Egy friss kutatás szerint az M. vaccae a kognitív funkciókra is hatást gyakorol, javíthatja a tanulási képességeket.
Gondoljatok bele: ez csak egyetlen baktérium, amit ilyen mélységben vizsgáltak! Mi mindent rejt még a természet? És egyáltalán nem baj, ha nem értünk mindent. Egyszerűen csak fogadjuk el. Ne tagadjuk, és ne irtsunk, ne hozzunk létre steril környezetet magunk számára! Ugyanis az élőlénytársaink nélküli világ nagyon nem tesz jót nekünk.
Az ember számos mikroorganizmussal párhuzamosan és szimbiózisban fejlődött. Manapság, hogy megszűnt ez a kapocs a modern, városlakó ember és a hasznos mikrobák között, jelentősen nőtt nemcsak az emésztőrendszeri, hanem az autoimmun betegségek és a különböző allergiák száma is. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy a mentális betegségek egy része is a földtől, a természetes, élő talajtól való elszakadás miatt van. Nincs alkalmunk rendszeresen találkozni azokkal az élőlénytársainkkal, amelyek ezeket a védelmi funkciókat számunkra ellátják.
Van egy másik nagyon fontos lelki hatása is annak, ha az élelmet, az ehető növényeket legalább részben saját magunknak termesztjük – sőt, nem is egy ilyen van, hanem számos.
Mik ezek?
Kiszerveztük az életünket. Darabokra szedtük, és a legtöbb, régebben saját magunk által végzett tevékenységet ma szolgáltatásként vásároljuk meg (élelmezés, gyógyítás, oktatás, kultúra stb.). Mindennek ára van, így vagy úgy. Ezzel együtt az önmagunkért érzett felelősség egy nagy részét is kiszerveztük, ami szintén nem egészséges állapot, és hosszú távon rombolja a mentális egyensúlyunkat. Az ember igényli azt a kimondatlan, de legbelül ma is munkáló jó érzést, hogy képes önmagáról valamilyen alapszinten gondoskodni. Az élelem „saját kézzel való” előállítása ilyen érzés.
A kertészkedéssel felépül – pontosabban visszaépül – ez a típusú önbizalom és önértékelés, mégpedig a megélt tapasztalatok által.
Gondoljunk bele egy további mellékhatásba: a kertész sosincs egyedül! Sosem érzi magát feleslegesnek. Mindig van kiről/miről gondoskodnia. Télen tervez, tavasztól őszig pedig, amikor csak teheti, a növényeivel tölti az időt: vet, ültet, palántát nevel, locsol, véd – vagy csak egyszerűen megfigyeli élőlénytársainak együttműködését vagy éppen harcát.
Tevékenysége közben egyéb, nagyon fontos emberi erényekre is óhatatlanul szert tesz: a kert ugyanis szerénységre és alázatra tanít. Megmutatja a valódi helyünket a világban.
Megtanít elfogadni a kudarcot. A poloskák, a gyapottok-bagolylepkék, a földi bolhák, az aszály vagy a jégeső pusztítása gyakran okoz bánatot, szomorúságot. A veteményesben megélt sikertelenség, a pusztulás okozta fájdalom nagyobb, mint ugyanez egy díszkertben. Ugyanakkor az időszakos szomorúság arra is megtanít, hogy örülni tudjunk annak, ami megtermett, ami éppen „van”.
Tapasztalatom szerint a kerti munkák a jelenben tartanak, lehetővé teszik annak valós, mély megélését. Ugyanakkor az állandó körforgás tudatos vagy tudatalatti észlelésével az örökkévalóság érzését is megtapasztalhatjuk. Látjuk, hogy az elmúlásnak látszó folyamat sokszor csak a pihenést és a következő időszakra való csendes felkészülést jelenti – amire nekünk is szükségünk lenne.
Éltünk is vele, amikor még sokkal szorosabb volt a természettel való kapcsolatunk. De ha valódi pusztulásról van szó, az elhalt anyag azonnal visszakerül az élet körforgásába, és valamely élőlénytársunk által újra hasznosul. Ha úgy vesszük, újjáéled – csak épp másképp, más formában.
