|

Nem mindennapi zellerkrémleves – Anyagcserét serkentő levesek I.

Sorozatom első darabja egy nem mindennapi zellerkrémleves. A célom az, hogy kicsit megpiszkáljam az anyagcsere rendszerem, hiszen időnként szükségünk van erre, mert sajnos, több okból is hajlamos lassulni, még akkor is, ha sok mindent megteszünk azért, hogy ez ne történjen meg. 🙁

Ez a leves (és terveim szerint a többi is) többféleképpen hat majd pozitívan a szervezetünkre.

Az anyagcsere mellett mindenképpen jót tesz a mikrobiomnak 🙂, hiszen vannak benne jótékony pre- és biotikumok. Tartalmaz olyan „fűszereket”, amelyek gyorsítják az anyagcserét (ugye tudjátok, hogy az anyagcsere nem ugyanaz, mint az emésztés?!).

Szóval megint csak mindennek megvan az oka, mi miért került bele.

És nagyon-nagyon finom, megállná a helyét egy luxus étteremben is, ebben biztos vagyok. 🙂

Hozzávalók:

  • egy nagyobb zellergumó (kb. 600g)
  • 1 liternyi alaplé (hús vagy zöldség, lehet helyettesíteni vízzel)
  • 2-3 szál újhagyma, vagy hagyma
  • zsiradék: nálam 2 evőkanál libazsír
  • egy kis csokor petrezselyemlevél
  • 1 bio-citrom héja (nálam fermentált!!!, a bodzaszörp készítésénél keletkezett, lásd lent)
  • 1 evőkanál reszelt torma (nálam friss)
  • 1- 1,5 evőkanál mustár
  • 2-3 babérlevél
  • 1 dl tejszín (elhagyható)
  • Levesbetét, garnírung:
    • pirított gomba – kb. 25 dkg nyers gombából
    • Patikakert VinegArt balzsamecetben karamellizált újhagyma, 2 szál hagymából
    • fermentált (vagy nyers, de mindenképpen bio) citromhéj vékony csíkokra vágva, a megmaradt fél citromból
    • vagy bármi más, ami van otthon, lehetőleg zöldségek!!!

Elkészítése:

A hagymát feldaraboljuk, és a zsiradékon megpuhítjuk. A zellert felkockázzuk, szintén megdinszteljük. A petrezselyemzöld levelét leszedjük, a megmaradt szárakat nem dobjuk ki!

A zellert felöntjük az alaplével, ízlés szerint sózzuk, és a petrezselyem szárát vagy cérnával összekötözve, a babérlevéllel együtt a leveshez adjuk (fűszertojásba is helyezhetjük az utóbbi két fűszert). A (fermentált) bio-citrom vékonyan levágott héjának a felét szintén a leveshez adjuk. Gyöngyözve főzzük kb. 20-30 percig, amíg a zeller megpuhul.

Kivesszük a petrezselyemszárakat és a babérlevelet. Hozzátesszük a tormát, a mustárt és a tejszínt, és összerottyantjuk.

Botturmixxal pépesítjük. Sózzuk, borsozzuk, ha szükséges.

A feltéthez apró szemű gombát pirítok (lehet nyugodtan vegyes erdei gomba konzerv is, sós lében, vagy akár olajban eltéve, utóbbit öntsük le, majd később felhasználjuk valamiben…).

Az újhagymát pici vajon megpirítom. Mikor még ress, azaz félig puha, akkor rálocsolok 1-2 evőkanállal a Patikakert VinegArt Fanyarka-ból, 1 percig tovább pirítom, hogy a balzsamecetben lévő cukrok és ízanyagok rápörkölődjenek a hagymára. Nagyon finom, máskor is használhatjuk, az ízek kiegyenlítése miatt!

Fermentált citromhéj: az ötlet onnan jött, hogy a meleg idő eljöttével készítek erjesztett limonádékat. Lásd receptek a blogban (fermentált limonádéfermentált céklaléfermentált üdítő virágokkal). Azok készítéséhez használok bio-citromot, és gyakran egyszerűen megeszem a leszűrés után, de fűszerként is használom, lásd a mostani recept.

Hasonló bejegyzések

  • Baba ganoush, a keleti padlizsánkrém, citrom helyett fermentált cukkinivel

    Talán ismeritek a “baba ganoush”-t, a Közel-Kelet kedvelt padlizsánkrémét. Hasonló a mi erdélyi padlizsánkrémünkhoz, de majonéz helyett tahinivel, azaz szezámmagkrémmel készül. Én most csavartam rajta egyet, citromlé helyett fermentált cukkinivel oldottam meg a szükséges savasságot. Sőt, még egy spontán ötlettől vezérelve, fermentált paradicsom héjából készült fűszersóval tálaltam.

  • 15 perces egészséges vacsora, némi arab beütéssel

    A hirtelen sütött szűzérmék annyira nem Közel-Kelet kompatibilisek, de ennek a receptnek a lényege megint nem a hús. És nem is a házilag eltett harissza, amivel feldobtam az ételt, nem mellesleg annak kapszaicin tartalmával rásegítettem kicsit a metabolizmusomra (nyáron, ha majd befőzök, sort keríthetek a harissza recept leírására… már ha érdekel titek…

  • Fermentált (erjesztett) céklalé – a természetes pre- és probiotikum

    Hiába van sok milliárdnyi a „bifidus essensis”-ből az üzletben kapható joghurtokban ;-), és van ráírva, hogy „élőflóra”…. Kipróbáltam, halottabb nem is lehetne, ugyanis még joghurtot se lehet vele oltani… Pedig tudok joghurtot készíteni, még papírom is van róla :-). Ha bél-, emésztési-, netán bőrproblémáid vannak, vagy antibiotikumot kelle…

  • “Fekete erő” torta- szerintem a gyógyszertárban kellene árulni, de komolyan!

    Most azt hiszed, hogy viccelek. De nem. Ebben a sütiben összegyűjtöttem egy csomó “jó barátomat”, amik, az olvasmányaim és a saját tapasztalataim alapján a civilizációs betegségek egyik fő okát hivatottak orvosolni, az ún. mikro-tápanyagok hiányát. Ezért kapta tőlem a “Fekete erő” torta, szerintem nagyon megtisztelő elnevezést. (Egyszer, pár é…

  • A gyermekek immunrendszere és az élő talaj

    Hogyan függ össze a talajélet és az immunrendszer? A jelenlegihez hasonló vagy még erősebb járványok jönnek-mennek majd a közeljövőben, hiszen Földünkön minden élőlény számára gyorsan szűkül az élettér… egyébként sajnos pont az ember miatt… Minden élőlény élni akar…ugyanis ezt a „feladatot kapta”, amikor élővé vált… és …

  • Tavaszi fáradtság – mit tegyünk ellene?

    Bárhogyan is igyekszünk, tél végére valahogy mégis mindig elfáradunk. A fáradtság, álmosság érzés egy része természetes, hiszen az ember a természet része, és télen a mi égövünkön a természet megpihen, lelassul. Másik része viszont azzal van összefüggésben, hogy télen a krónikus, akár rejtett (gyulladásos) betegségek egy része felerősödik,…