|

Fermentált (erjesztett) céklalé – a természetes pre- és probiotikum

Hiába van sok milliárdnyi a „bifidus essensis”-ből az üzletben kapható joghurtokban ;-), és van ráírva, hogy „élőflóra”…. Kipróbáltam, halottabb nem is lehetne, ugyanis még joghurtot se lehet vele oltani… Pedig tudok joghurtot készíteni, még papírom is van róla :-).

Ha bél-, emésztési-, netán bőrproblémáid vannak, vagy antibiotikumot kellett szedned a télen, akkor próbáld ki ezt, és ne próbálkozz a sokféle gyógyszertári (ipari) probiotikummal. Szerintem.

Ugyanis a tejsavas erjesztéssel készült ételek, italok olyan mikróbákat visznek be a szervezetedbe, amelyek nélkülözhetetlenek az egészséged szempontjából. Sokat írnak mostanában a mikrobiomról, aminek én nagyon-nagyon örülök, mert végre beismerjük azt, hogy a táplálkozás az egyik (ha nem a legfontosabb) meghatározója az emberi szervezet állapotának.

Előre mondom, hogy ez NEM finom ☹  (majd írok más fermentált recepteket is később, azok ízletesek lesznek).

De a cékla önmagában is szuper alapanyag (már tudod: antocianin ;-)) és ilyenkor, tél végén (bár már forró nyár lett így hirtelen…), különösen érdemes egy hónapot rászánni a fogyasztására.

Szerintem mindenkinek kellene évente legalább egy ilyen kúra, mert májregeneráló, vértisztító, tele van ásványi anyagokkal, B2/B3/B5 vitaminokkal, és ami nagyon fontos: az erjesztés által sok segítő enzim és jópofa baktérium keletkezik benne…

Naponta 1 decit kell csak meginni, első napokban furcsa lesz kicsit, de megszokható :-).

A recept:

Hozzávalók:

  • 2-3 liter víz, az üvegtől függően
  • 30-40 dkg NEM hámozott, de jól megmosott cékla
  • nem jódozott só, úgy számolj, hogy kb. 1,5%-os sóoldat szükséges, tehát literenként kb. 15 grammot adj hozzá
  • ízesítésként
    • kezeletlen héjú citrom (ezt fontosnak tartom, lehet kapni, pl. az Aldi-ban)
    • gyömbér
    • fahéjrúd
    • szegfűszeg

Elkészítés menete:

A céklát 2-3 centiméteres darabokra kell vágni, gyömbért és citromot felszeletelni. A vizet érdemes felforralni, a sót feloldani benne és csak kihűlve ráönteni az üvegbe rakott céklára, fűszerekre. Sötét helyen, kb. 5 nap alatt erjed meg, de később is változni fog, mert ez élő anyag :-). Ha közben hab keletkezne az üveg tetején, egyszerűen szedd le, dobd ki.

Hasonló bejegyzések

  • Lányok, egyetek spárgát, mert nemcsak egészségesek, de szépek is lesztek :-)!

    A spárga tartalmaz egy csomó hasznos hatóanyagot és vitamint (A-, B2, B3, B5, B6, B7, C-, E, cink, karotinok), de a folsav ezekből kimondottan kiemelkedik mennyiségében is és hasznosságában is. A folsav a spárgában rendkívüli mennyiségben megtalálható (1 grammban 1 mikrogramm, ami azt jelenti, hogy 100 g elfogyasztása már fedezi a napi szükségletet.) A fol…

  • A galette dícsérete, avagy akkor is egyél hajdinát, ha nem vagy glutén-érzékeny!

    A galette egy hagyományos bretagne-i étel, lényegében hajdinapalacsintáról, lepényről beszélünk. Én először galette-t Budapesten ettem, egy francia szakács által elkészítve, és nagyon-nagyon finom volt! Pizza-szerűen, ropogós, behajtott szélekkel, sokféle, sós vagy édes feltéttel. Stílusosan, kitűnő bretagne-i almaborral (na, az is megérne egy mis…

  • Rubus occidentalis: A Fekete málna-potenciálja a rák megelőzésében

    A Rubus occidentalis egy fekete gyümölcsű málna, amely Észak-Amerikából származik. Népszerűsége és kereslete az évek során egyre nőtt, mivel a tanulmányok körvonalazzák magas antocianin- és ellagitannin -tartalmát és jelentőségét az emberi egészség szempontjából. A kémiai összetétel és a farmakológiai aktivitás kölcsönhatása, a sejt- és molekuláris szintű hatásmechanizmusok mind aktív vizsgálati területek.

  • Természetes ecetek

    Bevezetés Az eceteket amellett, hogy már évszázadok óta használják háztartási és főzési célokra, kedvező összetételük miatt természetes gyógymódként is alkalmazzák. (Khezri…

  • Önbizalomnövelő, zabpelyhes, kakaós kevert sütemény

    Ez a recept egy sima brownie recept is lehet(ne), és lehet, hogy az is, de én már legalább 30 éve készítem, így talán még a vasfüggönyön keresztül szökhetett át 🙂 … A lényeg, hogy mindig aszerint módosítom, hogy éppen miből mennyi van itthon. Az eredetiből például hiányzott a zabpehely, de én azt soha nem hagyom ki, már évek óta. Lehet(ne) lux…

  • 15 perces egészséges vacsora, némi arab beütéssel

    A hirtelen sütött szűzérmék annyira nem Közel-Kelet kompatibilisek, de ennek a receptnek a lényege megint nem a hús. És nem is a házilag eltett harissza, amivel feldobtam az ételt, nem mellesleg annak kapszaicin tartalmával rásegítettem kicsit a metabolizmusomra (nyáron, ha majd befőzök, sort keríthetek a harissza recept leírására… már ha érdekel titek…