|

Tüzes koktél, vírusos-baktériumos időszakra

Járványok voltak, vannak és lesznek.

Várhatjuk a megoldást másoktól, de szerintem az a legjobb, ha mi magunk is teszünk azért, hogy a szervezetünk megfelelően védekezni tudjon velük szemben.

A baktérium egy ici-pici előlény, 1 gr talajban 40 millió van belőle! Baktériumok nélkül nem élhetnénk, a testünkben 10-szer több mikróba van, mint a saját sejtjeink száma (még jó, hogy nagyon picikék 🙂 ). Legnagyobb részben tehát a barátaink, és esztelen pusztításuk több kárt okoz, mint gondolnánk (a “Domestos jelenség” vs. immunrendszer :-().

Ugyanis -mondjuk, ki, jogosan- ők is élni akarnak, ezért nagyon ügyesen mutálódnak!!! Ma már évente több, mint 700 000 ember hal meg antibiotikum-rezisztens baktériumos fertőzések miatt, és ez a szám annyira gyorsan nő, hogy harminc éven belül ez a halálok bekerülhet a vezető 10 közé a világon, évi 10, vagy még ennél is több millió ember halálát okozva…

A vírus pedig nem is igazi élőlény, hanem „csak” egy kód, ami oda tud beépülni, és kárt okozni, ahol annak megvan a megfelelő táptalaja… meglepő, de a vírusok nélkül sem lenne élet a földön…

Nagyon sok lehetőség van a kezünkben, hogy kondicionáljuk magunkat a számunkra „barátságtalan” baktériumok és vírusok ellen. Sok apró és rendszeres tevékenység, odafigyelés, „tett”, … Az emberi szervezet csodálatos védekező képességekkel rendelkezik, és nekünk az a dolgunk, hogy segítsük ebben.

A megfelelő táplálkozás, a jó levegőn és napon töltött intenzív mozgás, és a pihenés mindegyike fontos.

Most egy ütős védőitalt szeretnék bemutatni, ami rengeteg hasznos anyagot ötvöz. Nem fogom részletesen leírni az egyes hatóanyagokat, külön-külön már többször írtam róluk, de az antioxidáns-, a gyulladásgátló-, antibakteriális, antivirális és gombaölő tartalmuk és hatásuk miatt, így együttesen komoly segítséget jelenthetnek. Sok száz- és ezer éves tapasztalat alapján, amit a jelenkori kutatások is alátámasztanak (még ha nem is pontosan értjük mindig a hatásmechanizmusokat, főleg nem az együtthatásokat…).

Ha lehet, vegyszer nélkül, és kíméletes (nem hozamra optimalizált) termesztésből szerezzük be az alapanyagokat, ha már egészségvédő koktélt készítünk, legyen is bennük valódi és tiszta hatóanyag.

Nekem egyedül a kurkumából nem sikerült bio-t venni, a legtöbb alapanyag itthonról van, és könnyen beszerezhető minőségi belőlük.

Hozzávalók (ezek csak hozzávetőleges mennyiségek, bátran lehet változtatni):

  • 100g hámozott, friss gyömbér
  • 100g jól megtisztított, friss kurkuma (ha ezt nem sikerül beszerezni, akkor tegyünk bele helyette több gyömbért és tormát!)
  • 200g nyers torma
  • 100g fokhagyma
  • 200g vöröshagyma
  • 200g fekete bogyós (vagy Patikakert VinegArt balzsamecet, fekete bogyósokkal)
  • 2 bio-citrom (ez semmiképpen se legyen más!!!)
  • 2 halapeno paprika, vagy 100g más, erős friss chili paprika
  • 4-5 ág rozmaring (kb. 15 cm-es)
  • friss kakukkfű, kis csokor
  • fekete bors – kb. 10-15 darab, lazán összetörve
  • kb. 0,5 liter jó minőségű almaecet, annyi, amennyi ellepi a többi hozzávalót

Elkészítése:

Vágjunk minden nyers hozzávalót (a rozmaring és a kakukkfű kivételével) nagyon vékony szeletekre, vagy aprítsuk fel (én robotgépbe raktam).

Tegyünk mindent egy megfelelő nagyságú üvegbe, de a rozmaring ágakat hagyjuk meg a tetejére, leszorítóként.

Öntsük fel az almaecettel, és a rozmaring ágakkal szorítsuk le.

Zárjuk le az üveget. Ha nem csatos üvegünk van, hanem fém lapkát használunk, akkor a lapka alá tegyünk zsírpapírt.

Napfénymentes, vagy sötét helyen érleljük 4-6 hétig.

Szűrjük le, és tegyük tiszta üvegbe. Műanyagot sose használjunk!

Felhasználása:

Ha azt érezzük, hogy „jön ránk valami nyavalya”, 3-4 óránként igyunk meg belőle 1-2 evőkanállal. Mivel erős az íze, mézzel keverjük. Tehetjük teába is, vagy csorgassuk levesbe, „feltétként”.

De prevenciónként is használhatjuk (én így fogom, és a családot is erre biztatom majd), napi 1-2 evőkanállal. A méz ezekben az időszakokban amúgy is jó hatással van.

Saláta öntetet is készíthetünk belőle, a szokásos vinaigrette módon, olíva olajjal kikeverve.

Kisgyerekeknek valószínűleg nagyon erős, de én megpróbálnám kisebb adagban, mézzel kikeverve.

Az én gyerekeim és unokáim rendszeresen fogyasztják az alkoholba hetekig áztatott, töménytelen fokhagymából készült cseppeket, kúra-szerűen, kis vízzel higítva. Az sem egy „baba-íz”, mégis sorba állnak érte reggel, este…minden csak a megfelelő motiváció kérdése 🙂 …

A receptet az angolszász kultúrában régen használt “Fire Cider” ihlette.

Jó egészséget kívánok!

Hasonló bejegyzések

  • Tavaszi babsaláta csalánrügyekkel

    A csalán, ez az elfeledett tápláló és gyógyító növény, sokkal, de sokkal többet érdemelne, mint amennyit foglalkozunk vele. És főleg, mint amennyit fogyasztunk belőle.
    Ebben a salátában ugyan mellékszereplőnek tűnik, és nem is látszik a képen, hogy ott van, mégis most, tavasszal, tekintsünk rá főszereplőként.

  • Az én mediterrán, könnyű töltött paprikám, egy különleges fűszerkeverékkel bolondítva- sokkal finomabb, mint ahogy kinéz

    A töltött paprikát sokan, sokféleképpen készítik. Lányok öröklik a receptet az anyjuktól, persze, ha szerencséjük van, és tud az anyukájuk főzni :-). Nálam nem ez a helyzet, én alapjaiban változtattam meg az otthoni receptet, pedig az anyukámé is finom volt…. Az én verzióm nagyon könnyű és van benne egy-két csavar. A családomnak így ízlik, és …

  • Nem mindennapi zellerkrémleves – Anyagcserét serkentő levesek I.

    Sorozatom első darabja egy nem mindennapi zellerkrémleves. A célom az, hogy kicsit megpiszkáljam az anyagcsere rendszerem, hiszen időnként szükségünk van erre, mert sajnos, több okból is hajlamos lassulni, még akkor is, ha sok mindent megteszünk azért, hogy ez ne történjen meg. 🙁 Ez a leves (és terveim szerint a többi is) többféleképpen hat majd pozitív…

  • Együnk vagy ne együnk hüvelyeseket? A harira leves receptjének margójára

    A harira leves, amit nagyon szeretek készíteni, mert annyira finom, hüvelyesekből készül: csicseriborsóból, lencséből, én néha még egy kis zöldbabot is teszek bele, sőt vöröslencsével sűrítem liszt helyett. Itt álljunk meg egy pillanatra. Több diéta és táplálkozási tanácsadó egyáltalán nem javasolja a hüvelyesek fogyasztását. Vannak, akik egye…

  • Egyetek gyümölcsöt, és ne igyatok facsart gyümölcslevet!

    Nagyon örülök neki, hogy már arról is jelennek meg cikkek, hogy nem is annyira biztos, hogy a gyümölcslevek egészségesek… És én most kizárólag az ún. 100%-os gyümölcslevekre gondolok, mert a cukorral édesítettekről egyáltalán nem szeretnék szót ejteni… Félreértés ne essék: nem vagyok TELJESEN ellene a (frissen facsart) gyümölcsleveknek, de… …

  • Magyarosított koreai kimchi leves – Anyagcserét serkentő levesek III.

    A koreai kimchit már bemutattam, és remélem, mindenki, aki sokáig, egészségben szeretne élni, azóta el is készítette és fogyasztja ;-)! Metabolizmust gyorsító sorozatom harmadik leveseként most ebből a fermentált zöldségből készítettem egy gyors levest. Ugyan van „igazi” kimchi leves is, a neve kimchi-guk, de azt szójatofuval készítik, és én szó…