Egy magaságyás minden kiskertben elfér, és kevés munkával rengeteg örömöt ad :-)

20 nagyméretű magaságyásunk már régóta “üzemben van”, most készült hozzá még négy :-).

Minden kiskertben elfér egy ilyen ágyás (ügyes kezű férfiak egyszerűen meg tudják csinálni), és a saját paradicsom, paprika vagy saláta örömét nem sok minden tudja felülmúlni :-).

Mivel mindig közvetlen a fogyasztás előtt szedjük le a termést, ezért sokkal több erő van benne, mint a fonnyadt, szállított, tárolt társaikban…

Általában 20-nál többféle paradicsom és ugyanannyi féle paprika szokott lenni a kertünkben, rengeteg íz, forma és szín 🙂

Ezért magunk nevelgetjük a kis jószágokat, magról, sok gondoskodást és odafigyelést igényelnek, de én azt hiszem, hogy megéri ez a sokaság 🙂

És már nőnek a palántáink, éppen edzőtáborba küldtük őket 🙂

Hasonló bejegyzések

  • Tzatziki porcsinból és borágóból – avagy úgy eszünk, mint az angol királynő!!!

    Persze, hiszen ő elvi kérdést csinál abból, hogy kizárólag szezonzöldséget és gyümölcsöt eszik, hiszen a „soha-nem-látott napot” epret minek egye meg??? Nem árt tudni, hogy éppen 92 éves… talán tudhat valamit… Én ehhez én pluszban még a saját filozófiámat is hozzáteszem: együnk karakteres, erős növényeket… akkor mi is karakteresek és er…

  • A szépirodalom is tele van vitaminokkal ;-) !

    Idézet Murakami Haruki Tánc, tánc, tánc c. könyvéből: “-Ügyesen főzöl – ismerte el. -Nincs ebben semmi boszorkányság, csak odafigyelve, érzéssel kell…

  • Az én mediterrán, könnyű töltött paprikám, egy különleges fűszerkeverékkel bolondítva- sokkal finomabb, mint ahogy kinéz

    A töltött paprikát sokan, sokféleképpen készítik. Lányok öröklik a receptet az anyjuktól, persze, ha szerencséjük van, és tud az anyukájuk főzni :-). Nálam nem ez a helyzet, én alapjaiban változtattam meg az otthoni receptet, pedig az anyukámé is finom volt…. Az én verzióm nagyon könnyű és van benne egy-két csavar. A családomnak így ízlik, és …

  • 2022-re több lesz az elhízott, mint a sovány fiatal, és drasztikusan nő az alultápláltak száma, a fejlett világban is!

    Világviszonylatban az elmúlt negyven évben tízszeresére nőtt az elhízottak száma az 5-19 éves korosztályban. Egy új kutatás szerint 2022-re már több lesz az elhízott fiatal a világon, mint amennyi a sovány. Az új kutatási eredményekhez – amelyeket a Lancet nevű szaklapban jelentették meg – több mint ezer tudós szolgáltatott adatokat az 1975 és 201…

  • A koreaiak hosszú és egészséges életének titka: a kimcsi

    Ahány ház, annyi kimcsi :-). Koreában nincs étkezés kimcsi nélkül. Tanulhatnánk tőlük ;-). A koreiai savanyított káposztának, a kimcsinek számtalan fajtája van és óriási rajongótábora szerte e földkerekségen. Ez nem véletlen, hisz nemcsak különlegesen finom ízvilága teszi vonzóvá, hanem a mostanra már tudományosan is bizonyított egészségvéd…

  • Fermentált (tejsavasan erjesztett) paradicsom

    Gyerekkorom egyik legkedveltebb vacsorája a hagymás, tört krumpli, házi savanyú káposztával. Sok hagymával, és egyáltalán nem “diétásan”: a hagymás, tört krumpli csakis megfelelő mennyiségű zsiradékkal finom (disznó-, kacsa-, libazsír). Gyakran ettük, imádtam, és én egyedül a családban még aludttejet is ittam hozzá (nem, nem volt veszélyes kombiná…